Több száz pedagógus kollégával dolgoztunk együtt, akik közül néhányan ugyancsak további százakat vezettek be a módszertani folyamatokba. A program hihetetlen mértékű, ugrásszerű terjedése 1986-2010 között, minimális állami támogatással, önköltséges formában, önmaga kifejezi a pedagógus társadalom álláspontját. Néhány jellegzetes és markáns véleményt kiemelve bemutatunk. További vélemények olvashatók a Fejlesztők oldalon lévő személyekre kattintva.  

Elsőként Pálfiné Deli ildikó beszámolóját idézzük, aki a Pécsi Nevelési Központ munkatársaként a harmadik kísérleti osztályunkat tanította 1984/85-ben.

Illésné Kobolák Judit Solymáron tanított, továbbképzéseket vezetett és taneszköz fejlesztéssel foglalkozott a programban. 

Illésné Kobolák Judit: Miért választottam a HKT-modellt? „Meglátni és megszeretni”. Az első negyedóra után éreztem, hogy „ez AZ” a módszer, amely az én személyiségemhez, elképzeléseimhez a legjobban hasonlít, s az akkor éppen hullámvölgyben lévő osztályom munkához való hozzáállását, magatartását megváltoztathatja.

Miből gondoltam ezt?

Nagyon mozgékony, beszédes diákjaim voltak abban az időben, a nyolcvanas években. Az órákon örökösen egy-más felé forgolódtak, beszélgettek, hiába intettem csendre őket. Képességben is nagy volt köztük a különbség, a differenciált munka, a feladatok ellenőrzése, az ez idő alatti odafigyelés sokszor kudarcba fulladt. Úgy éreztem, szívem-lelkem kiteszem értük, mégsem érek el olyan eredményt velük, mint amilyet szeretnék.

Ekkor részt vettem egy bemutató órán, ahol a HKT tanulási modell szerint tanultak a diákok. Tudtam, hogy ettől kezdve nekem is így kell az osztályommal dolgozni. Olyan pedagógusokkal találkoztam, akik más szemléletet vallottak, nyitottabbak voltak a diákok iránt, életkori sajátosságaikat figyelembe véve dolgozták kinevelési-oktatási terveiket. Próbálkoztam már részben hasonló módszerekkel én is, de globálisan, rendszerben nem tudtam elképzelni. Miután alaposan megismertem a HKT-modellt, bevezettem az akkori harmadik osztályom életébe. Átéltem a kezdeti nehézségeket, hiszen az elméleti ismerethez a gyakorlatot is meg kellett tapasztalnom.

Miért szerették meg rögtön a tanulók ezt a tanulásszervezési modellt?

Mert a gyermekek életkori sajátossága a beszéd, a játék, a mozgás. Ezeket mind örömmel végzik. Mindezt lehetővé tettük a számukra az iskolában is a tanulási idő alatt. Nincs a szigorú csend, fegyelem, amit a hagyományos tanár megkövetel. Helyette az önmaguk által felállított szabályok szerint dolgoznak, amelyben ugyanúgy felállítják magukkal szemben azt az elvárást, hogy maradjanak csendben, vagy ha kell, halkan beszéljék meg a feladatokat, mert csak így tudnak oda figyelve dolgozni. És mennyivel más ez, már nem kötelező, hanem önként vállalt szabály! Jobban be is tartják.

„Lehet beszélgetni nálatok?”– kérdezik irigykedve más osztálybeli diákok. „Hát persze, hiszen ha kell, segítünk egymásnak, vagy a feladatunk olyan, hogy meg kell beszélnünk!”– válaszolnak a HKT-s gyermekek. Miért ne segíthetnének a feladatok értelmezésében egymásnak? Miért ne beszélhetnék meg a feladatokat egymás közt?

Azzal, hogy e téren szabaddá vált az út, a titokban való megbeszélés, a leskelődések megszűntek. Helyébe került a nyílt közös feladatértelmezés, aki tudta mit kell tennie, már dolgozhatott is önállóan vagy csoportban. Ha szükség volt rá, munka közben is segíthetett a társainak, ami nem másoláson alapult, hanem a feladatok elmagyarázásában. Ezt nagyon megszerették, mert ilyenkor ők lehettek a „tanítók”. Az irodalom, a környezetismeret tantárgyak igazi közös munkára, csoportmunkára adtak lehetőséget, amikor feloszthatták egymás között a feladatokat egyénileg, vagy párosával. Kutathattak az ismeretterjesztő könyvekben, s ezek alapján több oldalról mutathatták be a kiadott témákat. A nyelvtan és a matematika is sok csoportmunkára adott lehetőséget. Különösen szerettek közösen fogalmazni: ilyenkor „szárnyakat kapunk egymás ötletétől”– mondták.

Hamar megszerették az osztály előtt való beszámolást is a végzett munkájukról. A többszintű értékelés hasznukra vált: egyrészt az önértékelésük fejlődött, másrészt megtanulták társaikat – kritizálás helyett – elfogultság nélkül értékelni.

Immár húsz éve dolgozom a HKT-programmal. A tapasztalataim olyan jók e téren, annyi öröm, annyi jól kialakult gyermekközösség, önálló, de együttműködésre, toleranciára képes, kiegyensúlyozott személyiség, diák került ki a kezeim közül, akik már megtalálták helyüket az életben, vagy éppen most keresik.

A minap találkoztam egy régi kedves tanítványommal a neten. Minden nap levelezünk, tele van a régi szép emlékekkel. Két diplomát is szerzett már, de „iskolai életében az együtt töltött négy évre emlékszik a legszívesebben vissza, s úgy gondolja, hogy gyermekét hasonló szellemben szeretné majd iskoláztatni.” – bizony megkönnyeztem.

Az is bizonyítja azt, hogy jó közösségeket, teherbíró, nyitott, érdeklődő diákokat neveltünk, nevelünk, hogy a felső tagozaton a HKT-s diákok helytállnak a tanulmányi munkájukban, különböző versenyekben jó eredményeket érnek el, és a délutáni elfoglaltságokon nagyon-nagy arányban vesznek részt, legyen ez irodalmi színpad, táncoktatás, cserkészet, különböző sportágak stb. Bár a módszert a felsős kollegáim nem mindig értékelték pozitívan, azért azt mégis elismerték, hogy a gyermekekre mindenben lehet számítani, s jók a tanulmányi eredményeik is, mert komolyan veszik a feladataikat.

Hiszem, hogy nagyrészt ennek a modellnek a szellemében eltöltött négy évnek is köszönhetik tanítványaink pozitív indíttatásukat. Én pedig megvallom, már nem is tudok, de nem is akarok másféle módszert alkalmazni a tanításban. Annál is inkább érzem a HKT-program időszerűségét, mert a NAT és az OM által kiadott kerettantervek alapelvei, követelményei, sok mindent átvettek már az alternatív iskoláktól, így tőlünk is.
Amiért a nyolcvanas-kilencvenes években harcoltunk, az ma már – sok esetben – elvárás a „hagyományos” iskoláktól is.
>> További részletek

Veszprémben a Hriszto Botev Általános iskolában dr. Mongyiné Istvánovits Judit kíváló pedagógus tette népszerűvé a programot. Munkájáról beszámolt a >> helyi televízió, és >> főiskolai hallgatók is publikáltak munkájáról. Később egy interjúban számolt be a tapasztalatairól.

Braun Anna igazgatónő Zaleegerszegen az Eötvös József Általános iskolában kezdte meg a HKT terjesztését. Igazgatói pályázatban összegezte a pedagógusok hozzáállását a programhoz (1993).

Katonáné Rosta Hedvig Az, hogy a munkám ennyire szép és tartalmas annak köszönhető, hogy a bennem rejlő ösztönös kíváncsiságot, a világra való nyitottságot a tanítványaimtól tanulhattam meg azért, mert úgy tanítok, olyan módon foglalkozhatok a „harmadik évezred” diákjaival, ahogy a HKT nevelés elméletének köszönhetem. Ez a program megfogalmazta meg az én ki nem mondott, de ott legbelül határozottan érzett elképzeléseimet erről a pályáról.

Már főiskolás korom óta számos pedagógiai probléma foglalkoztatott, amelyekre tanulmányaim során nem kaptam választ. Ilyenek voltak például:

- hogyan tudnám zökkenőmentessé tenni az óvoda és az iskola közötti az átmenetet;
- növelni a tanulók tanulási hatékonyságát, hatékonyabban gondozni tehetségeseket;
- csökkenteni a magatartási problémákat, fejleszteni a tanulók erkölcsi, önismereti, társas kultúráját, a másokért való felelősségvállalását, testi-lelki egészségét, hazaszeretetét;
- javítani a tanárok közötti együttműködést, fejleszteni a pedagógiai módszertani kultúrát,
- erősíteni az iskola és a szülői ház kapcsolatát. 

Mivel én ezeket az értékeket fontosnak tartottam, minden meghirdetett tanfolyamra elmentem, bízva abban, hogy egyszer csak rátalálok egy olyan útra, amelyen én is szívesen járnék, s amellyel azonosulni tudok. Így jutottam el Budapestre, és ismertem meg 1991 nyarán a dr. Benda József nevével fémjelzett Humanisztikus Kooperatív Tanulásszervezési (HKT) programot.
Ennek középpontjában a társas tanulás áll, és a gyermekek cselekvő aktivitására, a teljesítmények erőteljesebb megbecsülésére, a tanulók egymás közötti szeretetteljes kapcsolataira, emberi méltóságuk tiszteletére épít. Az ott hallottak teljesen meggyőztek arról, hogy a módszer alkalmazásával megkaphatom a kérdéseimre a feleleteket. Visszagondolva az elmúlt 24 évre, biztosan állíthatom, hogy ennek a módszernek, az általa minden nap megélt szeretetteljes légkörnek köszönhetem, hogy diákjaimmal, a szülőkkel, kollégáimmal mi is bizonyítjuk, hogy nálunk is „ÖRÖM A TANULÁS.” 

Az évek során a szülőktől és tanítványoktól kapott pozitív visszajelzések mellett igyekeztem munkám hatékonyságát tudományosan is alátámasztani. Ezért Készítettem egy vizsgálatot, melyben összehasonlítottam egy HKT-val és egy hagyományos módszerrel oktatott gyermekek társas kapcsolatainak, önmaguk-, és egymás elfogadásának, az iskolák mikro-, és mezo csoportjának a 2 viszonyait. A kutatás alátámasztotta, hogy a társas kapcsolatok intenzív fejlesztése javítja a tanulmányi eredményességet.

Észrevételeimet, tapasztalataimat a Humanisztikus Kooperatív Tanulás Továbbképző Központ Kapcsolat című belső folyóiratában publikáltam. Az eredményességet emellett a városi, megyei, területi, országos eredmények is bizonyítják. Büszkék vagyunk diákjaink tanulmányi versenyeken elért helyezéseire, legfőképpen azonban a sikerekig vezető utat tartom fontosnak, mely alatt a gyerekek képesekké válnak arra, hogy önmagukból a legtöbbet kihozzák.

A verseny eredményekkel egyenértékűnek tartom, hogy tanítványaink nagyon szeretnek iskolába járni. Elfogadják, segítik, szeretik egymást, tudnak örülni társaik sikereinek. A felső tagozatba könnyen beilleszkednek, megtartják elért eredményeiket, minden évben megnyerik az osztályok közötti tanulmányi versenyt. A középiskolákban is megállják helyüket, felnőttként pedig többükkel baráti kapcsolatba is kerültem.

Mindig szakmai kihívásnak éltem meg, ha osztályainkba nehezen kezelhető, magatartási problémákkal küzdő gyerekek kerültek. A szülőkkel együtt örömmel tapasztaltuk, hogy a módszer nagyszerűsége, az empatikus hozzáállás nagymértékben orvosolta a problémákat 4. osztály végére.

Szintén nagy öröm, hogy a szülőkkel is meghitt, együttműködő kapcsolatokat ápolunk. Mint egy nagy család, karácsonykor közösen gyújtunk gyertyát, együtt énekelünk, ünnepelünk, és együtt éljük meg gyerekekkel szülőkkel a magyar néphagyományokat, népszokásokat.

Sokkal gazdagabb vagyok most. Számos diákból lett barát, barátnő. Sok, kollégáimmal átbeszélgetett, az egyre tökéletesebb utat kereső éjszaka van mögöttem. Az órákig tartó „sikerbeszámoló”, a tanulságos kudarc, konfliktuskezelés, öröm, a meg nem értés szomorúsága, néha dühe… minda zászlóm alá sereglettek. S talán a legfontosabb: valami jót tenni, jelet hagyni valakiben. Valakiben, aki továbbviheti az én megkezdett mondataimat, amik beépülnek az ő életútjukba. --> További részletek  

Friedszámné Solymár Zita: A HKT-t választottam Közel húsz éves pedagógusi pályán során oktatás eredményességének sok kérdőjelével találkoztam. Mindig is foglalkoztatott, hogyan motiválhatók jobban a gyermekek tudásuk mélyítése érdekében. Hogy miért? Lakóhelyünk Pécs-Vasas, a város peremkerülete, bányász település, 10 km-re a várostól. A kultúrától, a kulturált életmódtól azonban sokkal távolabb.

Iskolánk 487 tanulója közül 90% fizikai dolgozók gyermeke. Többségük alacsony szellemi szinten él. Se igény, se lehetőség a felemelkedése. Kevés az olyan család, amely biztosítja az optimális feltételeket a harmonikus személyiségfejlődéshez. A gyermekek nem hoznak magukkal igényességet, érdeklődést a tanulás, a tudás iránt. Mivel a többség a fizikai szükségletek kielégítésére törekszik, inkább hátráltatja, megzavarja a gyermekek fejlődését, így ők alatta maradnak saját teljesítőképességünk optimumának. De ez csak a problémák egyik fele. Többségük nehezen nevelhetővé válik, befelé fordul, és szomorúan tapasztaljuk, hogy a felső tagozatban már elveszítjük, devianciába kényszerül.

Vajon mit tesz az iskola? Mit tehet a jelenlegi szervezeti felépítésével, tanár központúságával?

Az iskola hivatali szervezet ként működik. A hagyományos tanítási formában a tanulók kiszolgáltatottak a nevelőkkell szemben. A pedagógus fut össze minden hatalmi eszköz. A kényszerítés, a túlterhelés légköre jár ja át az iskolákat. A pedagógusok élete is feszültséggel van tele. Hiányzik a természetes életöröm, a vidámság, a reményt keltő derű.

Mindezek után felmerül, mit tehetek én, mint tanító?
Megpróbálkoztam a differenciált csoportszervezéssel, ám a mai tanítási technológia alapján nem igazán boldogultam a csoportokkal, a várt eredmény elmaradt. Tavaly (1986-ban) egy kolléganőm - egy hagyományos tanításhoz szokott szemnek és fülnek szokatlan, da nagyon érdekes összefoglaló órára, melynek ötletét "A Tanító" 1986 februári számából vette (Benda József: A Honfoglalás témakör összefoglalása játékos keretben).

Látva a gyerekek lelkes, felszabadult "játékát", olvasva a cikket úgy éreztem, rengeteg lehetőség rejlik ebben a módszerben. Általa élet költözik az iskolába, megjelenik a szocializáció csírája.

A hagyományos csoportképzéssel figyelmen kívül marad a személyiségfejlesztés sokirányú lehetősége, ami nem csak a tanulmányi teljesítőképességet jelenti. Ide tartozik a szervező képesség, a együttműködés, a jellem fejlesztése és mások. Az értelmi képességek szerinti differenciálás azoknak kedvez, akik harmonikus családi háttérrel rendelkeznek. Eredményeik kiválóak lesznek, a többség azonban nem ilyen.

Az alsó tagozatban az érzelmi tényezők döntőek. A gyermekek számára fontos, hogy kik veszik körül, hogy engedik-e megnyilvánulni. A kellemes, oldott légkör a probléma megoldás időszakában rendkívül fontos. Ha sikerül a szabad választás alapján jól együttműködő csoportot kialakítaniuk, egy erőteljes motivációs bázist teremtünk számukra, és sokszorosára nő a gyermekek munkavégző képessége.

Miért ezt választottam?

A hagyományos módszer a tanítót helyezi a középpontba. A "látogatók" (szaktanácsadó, igazgató, munkaközösség) is a nevelő munkáját figyelik. A HKT-nál a gyermekek kerülnek a középpontba, a nevelő a háttérből irányítja a fejlődésüket. A csoportok önként alakulnak, a diákok egymást választják. Megváltozik a tanár-szerep. Nem a tananyagra figyel, hanem az egyes gyerekek problémáira. A gyerekek a pedagógus irányításával megszervezik a tanulást, átvéve a személyes ellenőrzés egy részét is. Kedvet kapva a tanulásszervezési módszerhez, magam is elkezdtem (>> kiséreli napló), és kidolgoztam a negyedik osztályos >> népművészet témakörének játékos összefoglalását.  

A csoportok bizalmas, egymást segítő légkörben dolgoznak az órák nagyobb részében. Megszűnik az unalom, a kényszeredettség, a "kötelező" jelleg. Kialakul a természetes vágy a tudás iránt, szükségletté válik az egyre elmélyültebb kutatás. Öröm lesz a munka. > További részletek