Első (negyedik osztályos) kísérleti csoportjaink Budatétényben (Matula Józsefné), és a Pillangó utcai iskolában (Kertész Viktorné) indultak (1983/84). Célja a módszertan kikisérletezése, tanfolyami segédanyagok létrehozása volt. 

Rendszeresen 2-3 hetente látogattam az osztályokat, és naplójegyzeteket vezettem a megfigyelhető történésekről. Az első eredmények - a gyermekek arcán - már pár hónap elteltével megjelentek. Megszűnt a félelem, a frusztráció, távolságtartás. Mind a leírások visszaolvasásában, mind a gyermekek viselkedésében látványos változásokra lettem figyelmes. A fogalmilag megragadható történéseket struktúrálva az első kutatási összefoglalóban és más publikációkban jelentettem meg, a vizuális élményeket Gránitz Miklós fotóművész rögzítette. Talán nem túlzás azt állítani, hogy az ő művészi erejű képei jelentős mértékben hozzájárultak a módszer elismertetéséhez.

Négy-öt gyerek összehajol

Már az első évektől megmutatkozó látványos eredmények felkeltették a szakértők és az újságírók érdeklődését. Zsolnai József professzor úr személyesen meglátogatta Budatétényi osztályunkat, és kíváló publikációk tucatjai jelentek meg évről-évre a program népszerűsítésére.

Mivel akkoriban Magyarországon sehol nem volt megtekinthető kooperatív tanulás, ami igen komoly paradigma váltást jelentett a frontális tanításhoz képest, az osztályokban videó felvételeket is készítettünk, hogy megkönnyítsük a később bekapcsolódó kollegák munkáját. A felvételek évtizedekig tanfolyami segédanyagok voltak. 

     

A modellkísérlet kéziratát több elismert szakértő véleményezte, aminek alapján átdolgozásra került:

1984/85-től újabb három osztály indult (Pécs: AMK, Budapest: Pillangó utca). Ekkor készült el és próbáltuk ki az első projektünket, A Honfoglalást (3. osztály)

1985 nyarán elbocsájtottak állásomból. Ekkor olasz marhakereskedőkkel dolgozva, saját forrásaimból folytattam a fejlesztő munkát.

Varjak és az ég egyéb madarai
Ötlet újság

--> később jön ide egy újságcikk (Borsodi Napló)

1986-ban készült el a modellkísérlet elméleti leírása, melyben már megjelentek a két év tapasztalatai.

Kiscsoportos tanulásszervezési modellkísérlet

Ősztől a International House of Language School vezetője megindított egy képzést az érdeklődő iskolai angol tanárok részére, hogy elsajátítsák a HKT programot.