HKT®program egy új pedagógiai paradigma1, amelynek jelentőségét ma még kevesen ismerik fel.

Elmélete és megvalósítása kopernikuszi fordulatot hozhat a nevelés történetében. Korábban a nevelési folyamat középpontjába a pedagógust (Herbart) majd a gyermeket (reformpedagógia) helyezték. Azonban egyik megközelítés sem kezeli azt a tényt, hogy az iskolákban a pedagógusok és a gyermekek csoportokban és osztályokban dolgoznak. Vagyis egyik elméleti modell sem tudja lekövetni az iskolákban zajló valóságos folyamatokat.

Ezért a tanítási-tanulási folyamat értelmezése mindkét rendszerben ellentmondásos, a gyakorlati pedagógia számára nem mindig értelmezhető, és inkább gátolja, mint segíti a fejlődési folyamat. Törvényszerűen termelte a „diszfunkciókat”, a „hibás” eredményeket, és csak kis részben, gyenge hatékonysággal tudta elérni a kitűzött célok egy részét.

Be kell lássuk, hogy az iskolarendszerű nevelési folyamat teoretikus, axiomatikus „alapegysége” sem nem a pedagógus, sem nem a gyermek. Kizárólag a csoportok működési törvényszerűségei alapján érthetők meg az ott zajló folyamatok. Ezért nem működhet az individuálpszichológiai alapokon álló didaktika és neveléselmélet.

Ebben a paradigmaváltásban válik érthetővé, mi az igazi szerepe és mozgástere a pedagógusnak, illetve milyen tényezők összhatása eredményezi a csoportok működési eredményeként a személyiségbe épülő kognitív és szocializációs sikereket, illetve diszfunkciókat.

Új értelmezést kapnak a pedagógiai módszertanok, a taneszközök, a könyvek, a gyermekek viszonyrendszerei és szereplehetőségei, sőt a személyiségek változásának folyamatai is. Változást  indukál az irányításban, a vezetés módszertanában a legfelsőbb szintekig (iskolavezetés, önkormányzatok).

Ezért a paradigma kiteljesedéséig hosszú az út, megtorpanások és visszalépések mentén vezet, jelentős érdeksérelmeket is okozhat a környezetében.

Kultúraváltás az iskolákban

Voltaképpen mi is a célja az iskolai vagy az iskolán kívüli nevelésnek?

Meglátásom szerint az, hogy a gyerekek felvértezve minden szükséges készséggel, ismerettel és attitűdökkel, a lehető legkorábban képesek legyenek önállóan tanulni, cselekedni, hogy eredményesen beilleszkedve a társadalmi környezetükbe, sikeresebbé tegyék saját közösségüket.

A HKT-program ezt a folyamatot építi fel, a hagyományos oktatáshoz képest mintegy 20%-os időmegtakarítással.
Ez konkrétan azt jelenti, hogy a ma 12 osztályra (tanévre) szóló tananyag valójában 9-10 tanév alatt biztonsággal elsajátítható.



Ennek a koncepciónak a megvalósítása már eddig is nagy részben sikerült. A kiteljesítése azonban egy nagy formátumú vezetőre váró, előttünk álló feladat.

Nincs szükség a régi értelemben vett tanításra, motiválásra, differenciálásra, osztályzásra stb. mint a hagyományos pedagógia oszlopfőire.

Ehelyett a gyermekek egyéni és csoportos tanterveken közösen, egymást tanítva tanulnak. Közös célkitűzéssel, ütemezéssel, értékeléssel és eredményekkel. A pedagógusok szervezik a tanulásukat, tréningezik őket az egyre komplexebb csoportos és önálló feladatvégzésre.

Ötödik-hatodik évtől a pedagógusok – elsajátítva a legkorszerűbb menedzsment ismereteket – egyre inkább új szerepbe helyezkednek. Facilitálják a társas folyamatokat, mentorálják, támogatják a gyermekek egyéni-társas fejlődését, míg a gyermek kutatásaikat, termékeiket, eredményeiket konferenciaszerűen egymás számára megtanítják.

A fiatalok ma 18 éves korig elsajátított „érettségi” tananyag tanulását 2-3 évvel korábban befejezhetik, és nagyobb kihívások után nézve – már tanulóként – részt vesznek az innovációs szellemi műhelyek (egyetemek vagy vállalatok) alkotó munkájában, friss, dinamikus és kooperatív gondolkodásukkal megtermékenyítve a szervezetek intelligens
termékeinek fejlesztését.

A kimagasló „tanulmányi” eredmények mellett2 más területeken is folyamatosan alkotnak. Részt vesznek a helyi társadalmak életében, az idősgondozásban, a környezetvédelemben, a kulturális életben stb. Sokféle művészeti ágban, tudományterületen a megújulás, az innováció motorjává válnak.

A tanulás forradalmi modelljében3 mindenki tanár és diák egy személyben. Mindkét fél: a tanár és a diák egyaránt rendelkezik olyan tudással, erőforrásokkal és eszközökkel, amelyek nélkülözhetetlenek a folyamat hatékony levezetésében, ezért a kölcsönös partnerségre törekszenek. Valódi csapatmunka folyik.

Az iskolák örömforrást jelentenek a pedagógusok, a gyermekek és a szülők számára. A tanulás élményekkel és tapasztalatokkal bőséges folyamat, amelyben minden résztvevő folyamatosan fejlődik, és egyre gazdagabbá válik tudásában, személyiségében, kapcsolataiban. Teljes erőbedobással tanul, alkot, épít mindenki. Az együttműködés, egymás támogatása és a közösen szabályozott korrekt versengés a résztvevőket egyre nagyobb és nagyobb teljesítményekre sarkallja.

A hátrányos helyzetű tanulók „integrálódásának” nehezebb része az első 4-5 évben befejeződik. Ehhez a legtöbb támaszt személyes biztonságélményük megteremtése és a folyamat örömteli, élvezetes eseménysorrá alakítása adja. Az intimitás, a szeretet és a bizalom működteti az eredményes társas kapcsolatokat. Az informális szervezet (szimpátia csoport) megerősítése óriási mértékben növeli meg az ember társas „működésének” hatékonyságát.

Ezért itt a kényszerítés és a hatalmi eszközök helyett a támogatás, segítségnyújtás, megengedés, terelgetés, környezetalakítás játszanak szerepet. A közösen alkotott szabályrendszerek és a korábban bemutatott folyamatok segítségével az integráció – ha lassú folyamat is – de eredményes.

Az együttműködésre építő módszertan és gyakorlat mindenki számára biztosítja a képességeinek megfelelő szerepeket. A gyermekek hamar eljutnak a gyors, hatékony és korszerű ismeretszerzés örömeihez.


Az iskolák „gondolkodó, tanuló szervezetekké” alakulnak át, amely kereteket és erőforrásokat biztosít az önreflexióra, a fejlődési potenciáljának további növelésére, a konfliktusok feldolgozására és az új gyakorlatok kialakítására.
A gondolkodó, tanuló szervezet nem azonos egy gondolkodó, intelligens vezetővel.
A gondolkodó szervezetben ún. „gyakorlati közösségek” (Communities of Practice) jönnek létre, ahol mindenki tiszteletben tartja az etikai értékeket, a belső működési szabályrendszereket, az iskola összes érintettjének igényeit és szükségleteit. Ezáltal válik tudásforrássá és járul hozzá az egyéni mellett a kollektív intelligencia kifejlesztéséhez is.

A kollektív intelligencia olyan erőforrásokat mozgósít, mint a hagyományteremtés, a tisztelet, a megbecsülés, a közös tervezés, a koordináció, a stratégia-alkotás, az intelligens tudástermékek, a minőségelv megjelenése a szervezetekben, amelyek a közösség minden tagjának személyes fejlődését és sikerét támogatják.

Az alkotó folyamat fő iránya a személyes értékeken és motivációkon alapuló társas megoldások megtalálása, amely nem csak távoli, a jövőben megfogalmazott célokat, hanem a jelen élő valóságának a szükségleteit, energiáit is szolgálja.
Az egymás erősségeinek feltárása, a magasabb minőségű belső késztetések és szükségletek szolgálata és fölhasználása a közös csoportsiker érdekében minden résztvevő (tanár és diák) közvetlen személyes érdeke, ezért aktívan részt vesznek a kialakításában, és felelősséget vállalnak a folyamatért. Megerősödnek azok a képességek, amelyek a párbeszédekben való tanulást teszik lehetővé, és amely a valóság folyamatos újra alkotását, a teremtés közvetlen megélését és megértésének élményét biztosítják a résztvevőknek.

Ennek egyik legfontosabb képességcsoportja a dialógusra való képesség kifejlesztése.* A dialógus a nézetek áramlását, megismerését, az igazság keresését, az önmegvalósítást, a csapatmunkára törekvést jelentik; szemben a vitával, a diszkusszióval, amely inkább a nézetek ütköztetéséről, az „igazam” kereséséről, az önérvényesítésről és a győzelemről szól.

A gondolkodó, tanuló szervezet tehát az „alkotó polgár” mozgásterét biztosítja, a dialógusképesség és a kollektív intelligencia kifejlesztése által. Szakít a történelmi korokon átívelő hatalomközpontú, agresszíven elnyomó működési modellel és a pozíciók, s a hierarchia szolgálata helyébe az alkotó ember szolgálatát állítja. Az intoleráns, faji, kulturális, gazdasági elnyomás helyébe az új tudományos paradigma által elfogadott partneri együttműködés eszméjét helyezi.4

A „zabolátlan erőszak” kultúrája (Erich Fromm) felcserélhető a bizalom és alkotás kultúrájával, ahogy erre számtalan példa van a jelentős sikereket elért tudományos iskolák és szervezetek között.

Ma még ez csak álomnak tűnik azok számára, akik nem tapasztalhatták meg e folyamat valóságos sorsfordító erejét. Ez a HKT®-s osztályok egy részében azonban már ma is megélhető.

A jövő iskoláiban a szervezet működésének másik alapja – a bizalomra és párbeszédre épülő társas kapcsolatok mellett – a digitális információs rendszerek használata. Ma már az interneten több és frissebb tudás érhető el, mint bármelyik tankönyvben.

Az élen járó országokban a tanulás szerves részévé vált a számítógép-használat. Ez azonban csak akkor válik közösségi és szervezeti erőforrássá, ha érett és egészséges személyiségek kezébe kerül. A kapcsolódásra, párbeszédre való képesség kifejlesztése mellett a digitális eszközrendszer válik a másik erőforrássá a gyermekek és az iskolák kezében, amely országunk versenyképességét a nemzetközi környezetben megsokszorozhatja. „Az a nemzet, amely a digitális kommunikáció robbanásszerű fejlődést elsőként kihasználja, és összeköti az új tanulási technikákkal, világelső lehet az oktatás terén”.

A kultúra- és paradigmaváltás tehát egy új, értelmes és élhető világ megalapozását jelenti az iskolákon keresztül. 

A paradigmaváltás kifejezést Thomas Kuhn hasz nálta először „A tudományos forradalmak szerkezete” című mérföldkőnek számító alapvető művében. Kuhn rámutat arra, hogy a tudomány történetében szinte minden jelentős áttörés előfeltétele az volt, hogy szakítsanak a hagyománnyal, a régi gondolkodásmóddal, az elavult paradigmákkal. Ptolemaiosz, a híres egyiptomi csillagász még úgy tartotta, hogy a Föld a világegyetem központja. Kopernikusz munkássága azonban alapvető paradigmaváltást jelentett, hiszen a Napot helyezte a középpontba, és elmélete heves ellenállást és üldöztetést eredményezett számára.
2 Keszthelyi iskolánk B osztályos tanulója 2006-ban elsô helyezett lett az országos matemetika versenyen, megelôzve a híres válogatott gyerekekkel dolgozó budapesti iskolákat, és hasonló eredményekrôl (országos színjátszó fesztivál, rajzverseny, fizika, biológia stb.) hosszú listát vezetünk évek óta.
G. Dryden–dr J. Vos: A tanulás forradalma, Bagolyvár, 2004
László Ervin – Stanislav Grof – Peter Russell: A tudat forradalma, Új paradigma kiadó, 1999

dr. Benda József
bendajoska@gmail.com