Pályázati kiírás
A HKT program népszerűsítése érdekében pályázatot hirdetünk mostani diákok és az egykori diákok számára.
A program eredményeinek megismertetéhez szeretnénk feltárni a felnővő generációk tapasztalatait. A kutatások mellett az a leghitelesebb forrás, tanúságtétel, ami az ő szájukból hangzik el. Mivel – néhány nagyszerű kollégánk jóvoltából – már évtizedek óta számos generáció kiröpült kezeik közül, ők arról is be tudnak számolni, milyen hatással volt gondolkodásukra, kapcsolataikra, életpályájukra, amit ezekben az osztályokban tapasztaltak. Mivel más módszerekkel is tanították őket, össze is tudják hasonlítani a megélt élményeket.

A pályázat célja olyan rövid – okostelefonnal vagy kamerával felvett – videóklipek készítésének támogatása, amelyek alkalmasak az egykori vagy ma is működő HKT-s osztályokban, csoportokban megélt élmények és/vagy tovagyűrűző hatásainak bemutatására, pl:
- Hogyan kerültem/kerültünk az osztályba?
- Hogyan választottam csoporttagokat, és miért?
- Hogyan működik, működött a csoportom?
- Milyen változásokon mentem/ ment keresztül a csoportunk?
- Hogyan tanultunk?
- Mi tetszett és mi nem tetszett a HKT-ban?
- Más tanítási módszerekhez képest milyennek találod a HKT-t?
- Volt-e iskolán kívüli/túli hatása az ott megélt élményeknek (család, barátok stb.)?
- Mit viszek/vittem magammal?
- Hogyan alakultak a kapcsolataim?
Pályázhatnak:
Egyénileg vagy csoportosan bármilyen korosztályból mindazok, akik valaha HKT-s osztályban tanultak vagy tanulnak.
A pályázat műfaja, formájaBármilyen műfaj lehet, ami felkelti az érdeklődést (interjú, játék, dramatizálás, beszélgetés, felolvasás, pantomim, tánc, festmény, képsorozat, vers stb.) 5-7 perces videoklipeket várunk, amelyek alkalmasak közösségi csatornákon való megosztásra. Amennyiben hosszabb tartalmat szeretne készíteni a pályázó a kiírásban megjelöltnél, akkor több kisfilmet összekapcsolhat. Azonban feltétel, hogy a részek külön, önállóan is nézhetők maradjanak. A kisfilmeknek legyen címe és legyenek feltüntetve a szerzők, a résztvevők. |
|
Kategóriák
• Egyéni/csoportos
• Korcsoportok:
a) 1-6 osztály
b) 7-12 osztály
c) Egykori diákok
Jutalmazás
- Az a pedagógus akiknek a diákjai pályáznak, – a pályázó diákok összesített száma szerinti sorrendben – kap ajándék utalványt 10-20-30.000 Ft értékben, (GBL, könyv, képzési program, színházjegy, koncert stb.)
- Minden pályázó diák/csoport oklevelet kap.
- Korcsoportonként 1-1 díjat osztunk ki az alábbiak szerint:
- Egyéni pályázók esetében az első helyezett ajándékutalványt kap:
a) 1-6 osztály 12.000 Ft, b) 7-12 osztály 16.000 Ft, c) egykori diákok 20.000 Ft értékben.
- Csoportos pályázók esetében az első helyezett csapat ajándék utalványt kap:
a) 1-6 osztály 48.000 Ft, b) 7–12 osztály 64.000 Ft, c) egykori diákok 80.000 Ft értékben.
Bíráló bizottság:
|
Dr. Bali János |
Dr. Benda József |
Mezei János |
Tóth Éva |
Gránitz Miklós |
Az értékelés szempontjai
- Technikai minőség, nézhetőség
- Téma kidolgozottsága, mennyire kelti fel a kíváncsiságot
- Hitelesség, őszinteség
- Terjesztésre való alkalmasság
A beadás határideje: 2022. szeptember 30.
A beadás formája
- Pályázati űrlap (töltse ki az pályázati űrlapot).
- Adatkezelési tájékoztató.
- Nyilatkozat a közzététel engedélyezéséről.
- Szülői beleegyező nyilatkozat 18 év alattiaknak.
- A nyilatkozatokat kitöltve olvashatóan befotózva vagy beszkennelve közvetlenül a
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre kérjük elküldeni. - A pályaművet nagy fájl küldővel, (pl. filemail, mammutmail, stb.) lehet eljuttatni – ebben az esetben a letöltés linkjét kérjük beilleszteni –, vagy Youtube feltöltéssel megoldva a link közvetlen elérhetőségét kérjük megadni.
FONTOS, hogy a Youtube hozzáférés minden esetben biztosított legyen számunkra, azonban külső szemlélő a pályázat elbírálásáig ne férjen az anyaghoz!
Ha bármilyen kérdése van, kérjük keresse a pályázat menedzserét: Csaba Beatrix +36 30 3378450
Eredményhirdetés méltó körülmények között, 2022. november 15-én lesz, amiről emailben küldünk értesítést.
A pályázat támogatói:
Benda József 200.000 Ft
(Tovább csatlakozókra számítunk)
Budapest, 2022. május 20.





