Továbbképző központunk évek alatt fejlődött, terebélyesedett elméleti tudásban, és gyakorlati tapasztalatokban, személyi állományban és szervezeti megoldásokban. 

Kiindulásnak az első Tudományos Diákköri tanulmány kötet, A személyiséget formáló iskolarendszer, majd diploma munkám tekinthető: "Szociálpszichológiai és didaktikai szempopntok együttes érvényesülése a tanítási-tanulási folyamatban" (1982).

A továbbképzési rendszer:

Továbbképzési rendszerünk kialakításában - talán elsőként a pedagógiában - a gyermekcsoportoknál is bevált saját élményű személyiség- és szervezetfejlesztési módszereket használtuk.

Három év előkészítő munka után 1986-tól, a Pest Megyei Pedagógiai Intézetben, dr. Miskolczi Károlyné támogatásával indítottuk el az évente 30-50 fővel megtartott továbbképzéseket. Ezek tananyaga az első három évben kialakult módszertan (Kiscsoportos tanulásszervezési modellkísérlet) és egy erre a célra szerkesztett szöveggyűjtemény, Gránitz Miklós fotóművész által az osztályokról készített fotoalbum (fekete fehér képek a honlapon) és a videófelvételek voltak.

A továbbképzések elméleti részét később a Fővárosi Pedagógiai Intézetben, a Tanoda téri, majd a Humanisztikus Alapítványi Iskolában, az "on the job" gyakorlati képzéseket pedig,  havonta más-más iskolában és településeken tartottunk. Koncz Endréné 1987-ben így számol be továbbképzésének tapasztalatairól.

1989-ben a Művelődési Minisztérium elismerte a fejlesztések eredményeit, és - Zsolnai József támogatásával - egy munkacsoportot hozott létre a törökbálinti kísérleti iskolában, azzal a perspektívával, hogy a következő évtől egy önálló iskolában folyhatnak a fejlesztések. Az ekkor készült szórólapunk szerint már 15 iskola 23 osztályában folyt az adaptáció, és készült a továbbképzési rendszer.

Egyre több pedagógus kolléga kapcsolódott az innovációhoz. Arra törekedtem, hogy kinevelve utódaimat a továbbképzéseket egy minőségbiztosított rendszerben egyre inkább a kollégák tartsák. Ez a szervezetfejlesztési eljárás a mai napig kiválóan működik. Koncz Endréné volt az első függetlenített tanácsadó, később iskola igazgatónő a HKT-ban. Az általa 1990-ben leírt óralátogatási jegyzetek a mai pedagógusok számára is megfontolható következtetéseket tartalmaznak.

Az első évek tapasztalatait felhasználva 1989–1997 között oklevéllel ismertük el a kiváló szakmai teljesítményt, és adtunk ezáltal garanciát a HKT-program hiteles képviseletére (I.-II.-III., szaktanácsadói fokozatok).

A HKT program kialakítása, terjesztése, elfogadtatása - mint a történet fejezetben láthatjuk soha nem volt egy diadalmenet. Az 1980-as években a frontális oktatás volt az ismert, az elfogadott, a megtapasztalt, a tanulható-olvasható egyeduralkodó rendszer, senki nem ismert alternatív megoldást. Ahogy Sziklai László fogalmazott - "kőtörő" munkát végeztünk.

Akik elkezdték, és örömmel tapasztatalták meg első sikereiket, azonnal számíthattak a kollégák, az igazgatók, és - elvétve - némely szülő értetlenségével, sőt - akkoriban még a "feljelentéseivel" is. (Bár sosem fogom megtudni, ennek tulajdonítom első elbocsájtásom is az OPI-ból, amikor olasz marhakereskedők segítettek át a nehézségeken.) A magam részéről Isteni küldetésnek tekintettem amit csinálok, és nem tántoríthatott el semmi az úton.

Azok számára, akik részt vettek valamelyik továbbképzésünkön, vagy meglátogatták szaporodó osztályaink egyikét, egy új világba csöppentek. Megszűnt a nyomásgyakorlás, a kényszer, a fegyelmezés - és ezzel - a gyermekek ellenállása is. A versengés, az agresszió helyett egy általános jó hangulat, a kölcsönös segítségnyújtás, a szeretet vált uralkodóvá az osztályokban, - ahogy azt a képeken a --> videó felvételeken, --> beszámolókban, jegyzőkönyvekben, --> naplókban és a --> kutatásokban - három évtizedes távlatban - ma is látjuk.

Ez azonban sokakban értetlenséget, féltékenységet, irigységet keltett. Minél sikeresebb tudott lenni valaki a munkájában, annál nagyobb ellenállásba ütközött. Az első időkben még arra buzdítottam a kollégákat, hogy bátran vállaljákföl, és magyarázzák meg a megfigyelhető jókedv ésharmónia okát, de erről hamar leszoktunk, mert a szomszédos osztályokban tanítók ettől még jobban frusztráltak lettek, és nagyobb erővel gáncsolták az egyre tudatosabban építkező munkatársainkat. Emiatt az első időkben többen fel is hagytak a kísérletekkel, némelyek pályát is módosítottak. Megtanultuk, hogy csak akkor szabad a sikerekről beszélni,ha erről kifejezetten kérdeznek. Az alázatos szolgálat és derű a legjobb stratégia.

Ezért tehát nem bizhattuk magunkat a véletlenre. Nagyon föl kellett vértezni magunkat mind neveléselméleti, didaktikai mind gyakorlati pedagógia, szociálpszichológiai, óraelemzési kérdésekben a hagyományos pedagógia híveivel szemben, akik látatlanban is (ki)fogásokat kerestek minden mondatban, eredményben, mozdulatban. 

Sajátos tapasztalatunk volt, hogy a legádázabb támadások a tanulmányi teljesítmények feltételezett elmaradásánek oldaláról értek minket, miközben a kísérleti osztályok (kellő idő elteltével) minden ilyen mérésben felül múlták a hagyományos módszerrel tanulókét. Ennek egyik oka talán éppen az lehetett, hogy aki a hagyományos dresszúrában prés alatt tartva a diákokat egy kis időre elengedte a nyomásgyakorlást, ott valóban "lazítottak", "fellélegeztek", "kiengedtek" a diákok, és - erre a tapasztalatra építve - azt feltételezte, hogy ez a "normális", vagyis nem szabad bízni a gyermekek öntevékenységében.

Mi pedig - a bizalomra építve - azt éltük meg, hogy a gyermekek, ha belülről jön a motiváció, a többszörös teljesítményre képesek, amit kényszer hatása alatt nem tudnak magukból kihozni. Ez a keresztény humanisztikus pedagógia lényege.

A továbbképzések tehát egyszerre és egymást követően voltak gyakorlatiak és elméletiek. Úgy készítettem fel a pedagógusokat a HKT program képvisletére, hogy képesekké váljanak a tudományos és gyakorlatias megkötelítéssel kemény szakmai ütközetek sikeres végig vitelére.

 

Ennek egyik állomása a saját munka módszerek prezentálása volt, amit először szükebb, majd egyre táguló körökben (egymást támogatva és sok szempont mentén érvelve) tettek meg - ma már alig tapasztalt, hatalmas lelkesedéssel. 1992-re jutottunk el odáig, hogy már egy 200 fős országos szakmai találkozót tarthattunk, több mint 60 előadóval.

Értékelve az eredményeket, a Közoktatási Intézet marketing igazgatója, Kalapács János szervezete meg a konferenciát, hogy a pedagógusok szélesebb körben is megismerkedhessenek vele.

A konferenciára készülve jelent meg "A HKT 10 éve" c. kiadványunk.

Az 1992-es iskolaalapítás nagy előrelépéssel kecsegtetett, mert - minden nehézséggel együtt - végre lett egy országosan hozzáférhető bázisa a szakmai munkának. Formálódott egy jól működő továbbképzési rendszer.

Egyre nagyobb számban kezdtek készülni egyetemi dolgozatok (Budai György: Angol óra a 8. osztályban és Wisniewski Anna: Csoportos tanulás a HKT iskolában). és 1993-ban az Új Pedagógiai Szemle külön számot biztosított a tanulmányok megjelenéséhez, és más tanulmánykötetekben is megjelentünk.

Az országos továbbképzés havonta 1-1 óralátogatást és elemzést jelentett a 8-10 fős csoportonként. Ez időszakban már 2-3 csoportunk működött, így voltak hetek, amikor párhuzamosan 2 iskolában is tartottunk programot.

A képzésekre a pedagógusok saját költségükön utaztak, a helyettesítést az iskolák biztosították. Tankönyvfejlesztő munkánk is elindult, Csirmaz Mátyással az első osztályos integrált tankönyv szerkezetének kialakításával foglalkoztunk.

1994 végén 43 pedagógusunk rendelkezett HKT I-II-III. és szaktanácsadói fokozattal, és tartott közülük, felhatalmazás szerint bemutatót, képviselte a programot, tartott óralátogatásokat, elemzéseket, bemutatókat publikált a --> Kapcsolat c. havilapunkban és némelyek már nyilvános folyóiratokban is. Az egyes szintek teljesítéséhez, a fokozatok megszerzéséhez bemutató óra, írásbeli és/vagy szóbelivizsga, csoportvezetési készségek bizonyítása tartozott.

A HKT egy minőségbiztosított nevelési rendszer, amelyben kötött és szigorú szabályrendszer irányítja a folyamatokat, és a szakmai hozzáértés felülírja a spontán "pedagógusi intuiciót" szigorúan vezettük az egyes szintek  teljesítését, és a rendszer ismeretét is elvártam a szaktanácsadói minősítést szerezni akaró kollégáktól. (Továbbképzés, Ütemterv) Többek között ennek is köszönhető, hogy a rendszer távozásom után önműködővé tudott válni.

Egyre több pedagógus kapott Zala megyében képesítést, Keszthelyen is tartottunk kihelyzett programot.

A program iránt érdeklődtek külföldről is. 1996. márciusban Lübenauban jártunk, hogy kialakítsunk német és holland iskolákkal, pedagógusokkal testvérkapcsolatot.

1996-tól szaktanácsadó oklevéllel rendelkező kollégáim tartották országszerte a továbbképzéseket, államilag akreditált tanfolyam keretében. Az évek során több ezer pedagógust vezettünk be a HKT program alapismereteibe. 

A továbbképzések formái:

Szervezett: Felkészítő tanfolyam (30 óra)

Gyakorlati tanfolyam (óralátogatás és elemzés: 150 óra, 3 év)

Módszertani vásár; Évzáró tanfolyam (30 óra).

Egyéni: Szakirodalom-feldolgozás; HKT és más alternatív iskolák (osztályok) megismerése; Konzultáció (igény szerint); Írásbeli vizsga; Szóbeli vizsga; Személyiségfejlesztő tréning; Konferenciák, workshopok és más önképzési formák.

A gyakorlati tanfolyam céljai:

  • A program terjesztése minél több iskolában. (A tanfolyamon mindenki részt vehet – külön kötelezettségvállalás nélkül – ha a részvételi díjat befizette.)
  • Az ügy szolgálatára alkalmas (türelmes, alázatos, értékteremtő, ambiciózus) kollégák fölkészítése (személyiség és szaktudás) a HKT-mozgalom országos hálózattá fejlesztésére.

Az első év feladata a gyakorlatban eddig legkiválóbb eredményeket fölmutató kollégák munkájának megismerése, a szükséges attitűdök, készségek elsajátítása, a decentralizált tanulásirányítás gyakorlása.

A második évben fejlesztjük a nevelési folyamat tervezéséhez és a szervezéséhez szükséges készségeket, és bővítjük, ellenőrizzük elméleti ismereteiket.

A harmadik évben elsajátít1 ják a feladat- és tevékenység tervezés módszereit, amit záródolgozat vagy projekt írása összegez. Megismerkednek más alternatív programokkal és az új kollégák tanításával bizonyítják a HKT-mozgalom fejlesztésében való érdekeltségüket.

A szaktanácsadói körbe azok léphetnek, akik ezen felül folyamatosan dolgoznak saját személyiségük fejlesztésén, széles körű szakmai és szakirodalmi tájékozottságot mutatnak fel, tapasztalataikat rendszeresen publikálják (legalább a 'Kapcsolat' c. belső havilapban), és ezért alkalmasak a Program képviseletére külső szakemberek előtt is, különböző fórumokon.

A HKT-program lényeges elemei bármelyik iskolában, minden iskolafokozaton bevezethetők. A tanfolyamon precíz útmutatást kap minden résztvevő arról, hogyan illesztheti be a tanultakat munkájába, milyen eredményekre és nehézségekre számíthat.

Továbbképzésre jogosult kollégák 1995-től: Bencze Györgyné (Budapest), Bereczki Ilona (Kartal), Csirmaz Mátyás (Jászfényszaru), Elekházy Krisztina (Budapest), Friedszámné Solymár Zita (Pécs-Vasas), Horváthné Sümegi Mária (Zalaegerszeg), Katonáné Rosta Hedvig (Keszthely), Kobolák Judit (Solymár), László Béla (Budapest), Mikóné Kocsis Éva (Zalaegerszeg), Mongyiné Istvánovics Judit (Veszprém), Orbán Józsefné (Pécs).

A továbbképzések 1997-ben, az iskolafejlesztésből való távozásom után sem álltak le.

A szaktanácsadók közül Orbán Józsefné és Friedszámné Solymár Zita Pécset, Csirmaz Mátyás a budapesti alapítványi iskolában és Szolnokon, Mikóné Kocsis Éva, Horváthné Sümegi Mária és Katonáné Rosta Hedvig Zalaegerszegen évente több továbbképzést tartottak, és a továbbképzési programot akredidálták.

Becslésünk szerint a HKT felkészítő tanolyamok valamelyikén, önköltséges formában,  1985-2005 között több mint 2.000 pedagógus vett részt.
Általunk közvetlenül Baranya, Szolnok, Pest és Zala megyékben terjedt el a legszélesebb körben.

dr. Benda József
bendajoska@gmail.com