Az alapítás előtti aggodalmaim nem voltak alaptalanok. A konfliktusok már az első évben megjelentek. Míg az alapítás évében az állami és az önkormányzati támogatás legalább a működés költségeit fedezte, így maradt némi forrás a fejlesztő munkára, a következő évtől megkezdődött a jogi környezet átalakítása, vagyis a leépítés. 

Miközben kűzöttünk a megfelelő személyzet toborzásával és képzésével a belső szervezeti működés kialakításával, átalakult a külső jogi és a pénzügyi környezet is. Míg korábban (ösztöndíjas formában, annak minden kockázatával) kicsit magasabb nettó bért tudtunk fizetni a vállalkozó kollégáknak, ez a lehetőség hamarosan megszünt, és csak a tandíjak folyamatos emelése tudta a hiányt kiegyensúlyozni - ami a szülők oldaláról érthetően bizonytalanságot és feszültséget eredményezett.

Korábbi minisztériumi igéretek nyomán ismételten felkerestük Mádl Ferenc miniszter urat, aki ígéretet tett, hogy bekerülünk a "kísérleti iskolák" sorába. Azonban néhai Dobos Krisztina államtitkár távozásával - az eredmények értékelése és mérlegelése nélkül - megszüntették a kísérleti intézményi státust. (1994)

A növekedés tűnt kiútnak, de 2 év alatt betöltöttük az épületet. 

Lehet öröm a tanulás

Elterjedőben a Benda-módszer

Mivel az önkormányzattól nem kaptunk nagyobb épületet, felkerestük az többi kerületet, a Fővárost, a folyamatosan változó minisztériumi vezetőket. Közben egyre több pedagógus fáradt el, égett ki és távozott a reménytelennek tűnő túlmunkában. Folyamatossá vált a fluktuáció.

A helyzet kezelése egyre nehezebbé vált. A rendszerszintű problémákat, az iskolafejlesztés országos feladatának elhanyagolását, sőt hátrányos helyzetbe hozását minden alapítványi iskola megszenvedte, a mi iskolánk - akkoriban az ország legnagyobb létszámú alapítványi iskolája is - kritikus helyzetbe került. Segélykiáltásunk több országos televízió közvetítette.

A finanszírozást "közoktatási szerződéshez" kötötték, amit végül a távozó Antal kormány nem adott meg, Szemkeő Judit, akkori államtitkár, felszólított az iskola bezárására. Megoldást keresve sajtótájékoztatót tartottunk. A sajtótájékoztatón rajtam kívül felszólalt prof. dr Csoma Gyula, (OKI főigazgató helyettes), Hock Zoltán (újpesti önkormányzat), dr. Sziklai László (pszichológus), dr. Holló Gabriella (Iskolaszék elnök), Úr Gézáné (mb. igazgatónő), Radnainé Barkóczy Emese (követő iskola igazgatónő, Kerepes), dr. Orbán Józsefné (Pécs, II. sz. Gyakorló iskola) és mások.

 

 

 

 

Mentsük meg!

Egy pedagógiai kísérlet példája

Az átmeneti megoldást végül a kormányváltás jelentette. Az új kormány minden alapítványi iskolával megállapodást kötött, ami jogilag rendezte a helyzetet, bár a finanszírozási problémát továbbra sem kezelte.

Új lendülettel kerestem szakmai támogatást. A fenntartói küzdelmekkel párhuzamosan munkatársaimmal elkészültünk az 1987-89 között működő kísérleti és kontroll osztályok longitudinális adatfelvételének kiértékelésével. A hatásvizsgálatról az Oktatáskutató Intézetben tudományos vitát tartottunk. A vitában többen állást foglaltak a HKT program szakmai értékei mellett.

Dr. Csoma Gyula: "A HKT fontos és előremutató alternatív pedagógiai program. Meggyőződésem, hogy a magyar közoktatás pedagógiai kultúráját az alternatív pedagógiai programok fogják minőségileg megváltoztatni és alkalmassá tenni arra, hogy az új kihívásoknak megfeleljenek. Vajon nem lehet-e a humanisztikus kooperatív alternatíva rendszerszerűségét egyszerűen úgy fölfogni, hogy ez az alternatíva része a magyar közoktatás rendszerének? Belül van, és ebből az a konzekvencia is levonható, hogy az oktatáspolitikának számon kell tartani. A felelősséget is háríthatjuk azokra, akik netán ezt nem érzik."

Dr. Trencsényi László: "Én a HKT programot egy szigetteremtő képződménynek tekintem. Először is puszta létezése termékenyítően bekerült a pedagógiai közgondolkodásba, hivatkozási alap lett. Másodszor a szerencsés névválasztással és az e mögött álló fogalmakkal együtt kimutatható, elvitathatatlan és jelentős szerepe van a programnak a közoktatásban, egy eszmei, a hazai iskolák feletti légtérben lebegő áldásos hatással."

Dr. Nagy Mária: "Óriási hiány a magyar oktatáskutatásban ennek a mikromegközelítésnek a hiánya, az ilyen típusú tanulmányoknak a csekély volta, és ezért rendkívüli módon üdvözlöm a szerzőt és a körét az oktatáskutatás világában."

Dr. Somlai Péter: "Ennek a kísérletnek a jelentőségét elsősorban abban az értékben látom, amiben egyesíthető a teljesítmény és a kooperáció. Egyesíthetők azok a teljesítmények, amikre az európai pedagógia nagyon régóta törekszik, kognitív kompetenciák elérésére, tudásra, ismeretszerzésre és egyebekre. És olyan teljesítményorientációra, ami az európai kultúra alapjainak az elsajátítását tenné lehetővé, de az évszázadok során egyre inkább úgy alakult, hogy ezek eléréséhez individualisztikus eszközöket használnak a pedagógusok, miközben nem magánoktatást végeznek, hanem ott van egy iskolai osztály. De mégis az iskolai osztályban döntően ezek az individualisztikus motivációk, ellenőrzések dominálnak. Ezt próbálja ez a kísérlet is áttörni azzal, hogy egyesíti a teljesítményorientációt, a szociális kreativitás, kooperáció, társas élmény, együttes élmény, együttes feladatmeghatározás és döntések sorozatával. Én ezt rendkívül fontosnak tartom pedagógiailag."

Dr. Sziklai László: "Én kicsit ingerültebben fogalmazok e kérdésekben mert végigkísértem azokat a kőtörő akciókat, amelyek itt az elfogadtatás terén előfordultak az utóbbi évtizedben, holott az ügy mellé állásnak állami szinten evidenciának kéne lennie. Tényleg nem látszik magasabb szinten, hogy mi van a társadalomban? Tényleg nem látszik, hogy a primér szocializáció deficitjei a társadalom fölbomlasztása irányában hatnak? Az érzelmi sérüléseket tekintve a családok között nincs különbség. Még ha mindent megtanul is a gyerek, akkor sincsenek érzelmei, nem tud odafigyelni, nem tud szeretni, nincs toleranciája, és nincs kitartása a feladatok végrehajtásához." 

Benda József: "Kényszerpályán vagyunk. A mai napig nincs az iskolának közoktatási megállapodása, és nem lehet tudni, hogy lesz-e. Az előző kormányzatból Szemkeő Judit államtitkár-helyettesnek az utolsó levele az volt, hogy zárjuk be az iskolát, ezzel búcsúzott pozíciójától. A minisztérium négy évvel ezelőtt megvonta a támogatást ettől a programtól 12 év után így merülnek föl a kérdés: szüksége van-e erre az országnak vagy nincs. Mindenesetre fontos és köszönöm, hogy ez a szakmai állásfoglalás egyértelműen a folytatás mellett voksolt."

A vita jegyzőkönyve

A megoldáskeresést az intézményrendszerben és a médiában tovább folytattuk. Végül sikerült egy asztalhoz ültetni a Minisztérium, a Főváros, a IV. kerület és a Soros Alapítvány képviselőit az iskola státusának és finanszírozásának rendezéséhez. Az ígéretekből végül nem lett valóság.

Közben az iskola is működése nem állt meg, végeztük a napi feladatokat. Toboroztuk a gyermekeket és pedagógusokat ,fejlesztettük a taneszközöket és tanítottunk. 

Az iskola nevelési rendszerének az egyik sajátossága a negyedévenként megtartott cikluszáró rendezvények voltak. Ennek lényege az volt, hogy 2-3 hónap elteltével az iskola nyilvánossága előtt minden osztály bemutatott egy projekt eredményt, amely kapcsolódott az időszak tanulmányaihoz. Az első két évben ezek az előadások még inkább a belső kontgrollt jelentették, és didaktikai funkciót töltöttek be. A második év végén azonban már olyan színvonalat képviseltek, hogy egy szélesebb körű nyilvánosság előtt is megállták a helyüket. Ezért először a szülőket, majd később a sajtó képviselőit és szakértőket is szíversen láttunk a rendezvényeken.  

Karácsonyi cikluszáró meghívója

Az iskolába folyamatosan érkeztek az egyetemisták, főiskolások és pedagógus csoportok látogatóba. Andok Ferenc szociológus így ír iskolánkról.

Az országos továbbképzés havonta 1-1 óralátogatást és elemzést jelentett a 8-10 fős csoportonként. Ez időszakban már 2-3 csoportunk működött, így voltak hetek, amikor párhuzamosan 2 iskolában is tartottunk programot.

A képzésekre a pedagógusok saját költségükön utaztak, a helyettesítést az iskolák biztosították. Tankönyvfejlesztő munkánk is elindult, Csirmaz Mátyással az első osztályos integrált tankönyv szerkezetének kialakításával foglalkoztunk.

1995. végére körvonalazódni kezdett az intézményesülés lehetősége, amit a Bokros csomag tovagyűrűző hatása keresztezett. A programot háromszor (1985, 1990, 1991), az iskolát szintén harmadszor kerülgette a megszűnés réme (1994,1995, 1996), miközben népszerűsége, szakmai elismertsége folyamatosan növekedett.

1996. február végén egy segítségkérő levéllel fordultam 60 felső vezetőhöz az állam-, és kormányfőtől az önkormányzatokon és minisztériumok különböző tisztségviselőiig, melyben kértem a támogatásukat, a helyzet intézményes megoldását, mert az alapítvány már a béreket sem tudta kifizetni.

Több felső vezetőtől érkezett válasz, támogatást nem kaptunk. Az akkori Művelődési és Közoktatási Miniszter Úr (dr. Magyar Bálint) ezt írta: "Elismerve a HKT program pozitívumait, a további kutatásokhoz, a program működtetéséhez sajnos nem áll módunkban újabb anyagi támogatást nyújtani... A közoktatás felelős vezetői az 1995. évvel lezártnak tekintik a kísérletek a kísérletek közvetlen támogatásának időszakát."

Ebben az időszakban számolták föl a szaktudományos alapokon nyugvó, átgondolt, kísérletekre és eredmény mérésekre épülő, tervszerű rendszerfejlesztést, és vált nevelési rendszerünk a politikai váltógazdálkodás és hullámverések és improvizációk áldozatává.

Belefáradtam a folyamatos, több frontos kűzdelembe. Az iskolafenntartói tehertől mindenképpen meg akartam szabadulni, hogy erőimet a folyamatos továbbképzésekre és az új tanterv és könyvcsalád kidolgozására tudjam fordítani.

Szövetséget kötöttem ezért a XIII. kerületben egy innovatív szellemű iskola igazgatójával, (Gál Ferenccel), hogy összevonva a Tomori Pál és a Humanisztikus iskolát, megosztjuk a feladatokat. 

A folyamat elő volt készítve, az Alapítvány kuratóriumára bíztam a döntést. Idézem:

"Két lehetőségünk van: 

a) A Tomoriba menni, ahol majd minden feltétel azonnal javul. Biztonság lesz és perspektíva, ezzel a szülői körrel lehet dolgozni. Lehet a szakmával foglalkozni. Az iskolába pumpálják az állami pénzeket. A bázisiskola ott kiépíthető, valószinüleg 12 évfolyamra is. Ott vállalom a fejlesztést.

b) Itt maradni: nincs és nem is lesz meg semmilyen feltétele a színvonalas szakmai munkának. Nincs épület, bútor, a személyi feltételek romlanak, a szakellátás és helyettesítés megoldhatatlan, a fejlesztés már ez évben megszünt. A bázisiskolának, amire külön támogatás szerezhető, már nincs realitása, a programot nem lehet folytatni. Négy éves tapasztalatom, hogy tőkebevonás nélkül itt dolgozni nem lehet.

A körülményekhez alkalmazkodni kell: a fizetőképes szülői igényekre kell átdolgozni az iskola működését, egy elitiskolát kell kialakítani, aki képes megfizetni az igényeit. Erre saját személyemben indíttatást nem érzek. Az iskola fennmaradásáért folytatott 4 éves küzdelmet befejezettnek tekintem, ezért az iskoláért már nem tudok többet tenni. Átmenés esetén tudok dolgozni a program megmaradásáért, itt az iskolában semmilyen felelősséget nem vállalok, legfeljebb kívülről tudom támogatni. 

A kuratórium úgy döntött, hogy az iskola maradjon. Tiszteletben tartva a döntést, felálltam az elnöki székből, és az utódaimra bíztam a további lépéseket. Az iskolát teljes felszereléssel, könyvtárral, kb. 140 gyermekkel átadtam Gregorits Ferencnek, aki vállalta, hogy megteremti az anyagi feltételeket a további munkához.

A folyamat egyik lezárásaként tájékoztattam a felelős vezetőket.

A folyamat egyik lezárásaként tájékoztattam a felelős vezetőket. Honti Mária államtitkár válaszából megtudtam, hogy a vezetés egyáltalán nem érezte feladatának az iskolarendszer fejlesztését megújítását.

Olyan alapítványi iskolak maradtak talpon, amelyeknek erős külföldi és/vagy hazai lobbi erővel, pénzügyi háttérrel rendelkeztek. 

Egy tanulmányban búcsúztam el a pedagógus szakmától, kifejezve reményemet, hogy egyszer - talán 20 év múlva - felismerik vezetőink, hogy milyen szerepe, küldetése van a nevelésnek a társadalom minőségi megújításában. (Palackposta)
1996. szeptemberétől elbúcsúztam az Országos Közoktatási Intézettől is, és a pedagógus szakmától nagyon távol, külkereskedőként helyezkedtem el. 

A HKT program szakmai megalapozottságát, a kialakított team munka, a korszerű vezetési módszerek erejét mutatja, hogy távozásommal nem állt le azonnal a program fejlődése. Munkatársaim, kinevelt utódaim hatalmas elkötelezettséggel folytatták a fejlesztést Budapesten és vidéken egyaránt.

Elkészült a HKT 1-4 osztályos tanterve, az elsős tankönyv család, még egy évtizedig folytatódtak az országos és helyi továbbképzések Zalaegerszegen, Pécsen,  Keszthelyen és másutt.

Személyesen két év elteltével éreztem indíttatást a folyamat lezárására. Az 1985-ben elnyert MTA TMB ösztöndíj alapján jogosult voltam kandidátusi disszertációt beadni. Isteni sugallatként 1997-ben elkészítettem a dolgozatot, majd utána megérdeklődtem, hogy ez még aktuális-e. Azt a választ kaptam, hogy 2 hét múlva jár le a határidő. A dolgozatot tehát a Magyar Tudományos Akadémia befogadta. 

Később egy tanulmányban búcsúztam el a pedagógus szakmától, kifejezve reményemet, hogy egyszer - talán 20 év múlva - felismerik vezetőink, hogy milyen szerepe, küldetése van a nevelésnek a társadalom minőségi megújításában. (Palackposta)

1996. szeptemberétől elbúcsúztam az Országos Közoktatási Intézettől is, és a padagógus szakmától nagyon távol, külkereskedőként helyezkedtem el.

A Humanisztikus Iskola (más néven) azóta is működik. Számos vezetőváltást követően átalakult a nehezen kezelhető gyermekek fogadására és képzésére. Honlapjukról látható, hogy szellemiségében még őrzi az eredeti szándékokat: https://www.humanusiskola.com.
 

dr. Benda József
bendajoska@gmail.com