"Az utolsó fél évszázad kutatása a nevelés terén ahhoz hasonlítható, hogy milyen volna a klubfotelek elrendezése a Titanic fedélzetén." David Porter  A tömeges gyermek agresszió okai és megoldása Hogyan csapjuk be, alázzuk meg, terrorizáljuk a 'szakértelem' köntösében az ártaltan és mindenre nyitott, kiszolgáltatott gyermekeket?

A pedagógusok többsége úgy kezeli a gyerekeket, mint önálló akarattal és személyiséggel nem rendelkező, irányítható 'tanulógépeket'. Mindennapi tapasztalat a pedagógusi önkényeskedés, a gyermekek gőgös lekezelése, akaratuk és egyéniségük, figyelmen kívül hagyása. (Sokszor a szakértelem álarcában, az igazság letéteményeseként alázzák meg gyermekeket és a hozzájuk bemerészkedő szülőket egyaránt.) gógus a fizikai (vagy „kvázi”) erőszak bevetésével sem (pl.: fekvőtámasz, koki, ordibálás stb.) Letörik a fiatalok akaratát, emberi méltóságát megalázzák, kinevettetik társaikkal vagy - előmenetelével zsarolva - tantárgyi osztályzattal, beírással stb. büntetik. A pedagógusok egy része segítségnyújtás és támogatás helyett hivatásuk alapvető etikai normáit felrúgva szórakozik a kiszolgáltatott gyerekek esendőségén.

A pedagógus felelős azért, hogy egy osztály milyen közösséggé válik. Ha hozzáértően kezeli a csoportot, a legrosszabb összetételű osztály is jó irányban alakulhat. Ha szakértelem nélkül bánik a gyermekekkel, a nyilvános megszégyenítéseket, gúnyt, kinevettetéseket alkalmaz,  kialakulnak a fiú–lány, kövér-sovány, cigány-portugál-magyar-zsidó-arab-kínai-orosz, gazdag-szegény stb. ellentétek.

Megjelennek a kirekesztés, a kiközösítés, a bűnbakképzés jelenségei, amelyet az évek előre haladtával az egyre durvább, gyakran fizikai agresszió követ.
Ezek „kezelése” aztán – a hagyományos elfojtós, és nyíltan agresszív módszerekkel – még inkább az aszociális irányba tereli a gyerekek és fiatalok viselkedését. Ezekről szólnak manapság az iskolával kapcsolatos krónikák
Az elavult szervezeti kultúra és módszertan nem engedi sem a gyermekek, sem a pedagógusok személyiségét egészséges irányban kibontakozni. Vagy agresszív, versengő-lehengerlő lesz valaki vagy zárkózottá-félénkké válik. Cinikus, lekezelő vezetőket és hazudozó, felelősséget nem vállaló beosztottat nevel. A csoport kirekesztéssel, bűnbakkereséssel védi magát.
Az évek előrehaladtával megfosztják a gyermekeket akaraterejüktől, önbizalmuktól, engedelmes rabszolgákat tanulógépeket idomítanak belőlük, akik a kezüket is vezényszóra emelik csak föl, mértéktelen károkat okozva ezzel a nemzedékek élet-, és versenyképességének.

Mit tehet egy gyermek, kamasz vagy fiatal, ha a pedagógus nevetségessé teszi őt társai előtt?

Megutálja az iskolát, nem tanul, szorongóvá válik, rágja a körmét, hazudozik, önbizalma , önbecsülése megcsappan lóg, firkálja az utcai műtárgyakat , szubkultúrákba, ön- és környezetpusztításba menekül, bombariadót jelent be, betegséget és balesetet okoz (magának és másnak), gyengébb társa, és önmaga ellen fordul, bandákba verődve rabolni jár, randalírozik és életperspektívái évről évre beszűkülnek.

Mit tehet a társadalom, az iskola ez 'ellen'? Hogyan védheti meg magát a gyermek, a szülő?

A szokásos ördögi kör útját járva.

Az egyik utat évtizedek óta ismerjük: még nagyobb szigorral, még erősebb fegyelemmel még nagyobb követelményekkel lépnek fel a gyermekekkel szemben, miközben már nem lassan nem engedhetjük gyermekeinket egyedül iskolába, mert a gyermek agresszió már nem csak ott, hanem az utcán is megjelent. Lecsökkentjük a büntethetőségi korhatárát 14-ről 12 évre. És a legkülönbözőbb új kényszerítő eszközöket találjuk ki az úgy csúfolt „szocializációra”.

A megoldás eredményeit egyre többen kezik felismerni. A gyermekek százezrei, a pedagógusok tízezrei válnak az oktatási gépezet áldozatává. Mindenkit ledarál a szervezet. A szokásokra és idejétmúlt, agresszív (szóhasználatában ártatlan és jóindulatú) elvekre és magyarázatokra támaszkodva a gyermekeket megfosztják a legalapvetőbb fiziológiai szükségleteik kielégítésének lehetőségétől (pl. nem szabad mozogni, beszélni a tanórán, éveken keresztül)! Megbélyegzik és tiltják a gyermekek között kialakuló természetes szolidaritást (pl.: beszélgetés, „súgás”) és sokszor tudatosan egymás ellen fordítják őket (a folyamatos eszetlen versenyeztetéssel)! Elfojtják a bizalmi légkör kialakulásának legelemibb megnyilvánulásait (pl: a padtárs kiválasztása stb.)

Ami ma, iskoláink túlnyomó többségében oktatás címén folyik, az egyszerűen tarthatatlan.

Iskoláink nem alkalmasak arra, hogy lelki és fizikai értelemben egészséges, tanulóképes, szeretetteljes tár sas kapcsolatokat építő generációkat neveljenek fel. Elavult, rossz hatékonyságú, sokszor kártékony módszerekkel dolgoznak. Harminc éve minden szociológiai vizsgálat bizonyítja, hogy célkitűzései még a papíron sem teljesülnek (tanulmányi eredményesség, írás és olvasási készség, kommunikációs képesség stb.). Hátráltatják a gyermekek fiziológiai fejlődését, társadalmi beilleszkedését, sokakat közülük kifejezetten aszociális pályára terelnek, miközben eltorzítják a pedagógusok személyiségét is.

Az iskolai órák többségén engedély nélkül nem szabad mozogni. Az izomműködés korlátozásával a légzés, a vérkeringés, az agy oxigénellátása akadályozott, a teljesítőképesség csökken. Szorongásos tünetek alakulnak ki, amelyek a mentális funkciókat tovább gátolják (fej- és gyomorfájás, emésztési problémák, szorulás, elhízás, helytelen testtartás, szív és érrendszeri betegségek, stb). A szűrővizsgálatokon a gyerekek 70-75 %-ánál ortopédiai elváltozást állapítanak meg (tartáshiba, gerincferdülés, bokasüllyedés stb.).

Kedves Olvasó, talán meglepődsz e szavak olvastán?

A kemény megfogalmazás talán kicsit szokatlan de ha megtanuljuk észlelni saját érzéseinket és képesekké válunk meglátni másokét, feltárul a szokások, a rutin, a hagyományok mögött megbújó valóság. Véleményemmel nem állok egyedül. Ezt a gépezetet ostorozza száz éve a nemzetközi reformpedagógiai mozgalom minden jeles képviselője. Az általa okozott válságjelenségek hullámai időnként magasra csapnak, aztán ismét elülnek.

Gondold meg:

• Miért emelkedik folyamatosan a fiatalkorú dohányosok és drogozók, deviánsok, egészségkárosultak száma?
• Miért van évente több tucat öngyilkossági kísérlet a 18 év alattiak között?
• Miért elégedetlen az életével a 11–17 éves korosztály 2/3-a (Nemzetközi HBSC vizsgálat)
• Miért szenved a serdülőkorúak háromötöde személyiségzavar, neurózis, illetve lelki válság miatt?
• Összefügg-e az évtizedekig tartó iskolai mozgás-korlátozás a tömeges népegészségügyi problémákkal? (Valamennyi EU tagállam közül nálunk a legalacsonyabb a születéskor várható élettartam, és a betegségmutatók alapján is a legrosszabb helyen állunk.)
• 1988-ban alig százezer körül volt a fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmény. 2008-ban már ennek a négyszerese tapasztalható!
• Milyen hatalmas pszichés terhelés nehezedik az iskolába járókra! 8–17 éven keresztül úgy járnak iskolákba, hogy 90%-uk utálja, nyomasztónak éli meg?

Miért? Miért? Miért? Miért? Miért? Miért?

Az uralkodó pedagógia nincs átgondolva a kliensek, a gyermekek és a pedagógusok nézőpontjából, működés módja éppen ezért gyenge hatékonyságú, és a deklarált célokkal gyakran ellentétes hatású. Hogy jelezzék a fiatalok elégedetlenségüket? Másfél évtizedig a bombariadó volt a sláger. Később a környezetrombolás és falfirka. Majd a teljesítményvisszatartás, az egyéni obstrukció. Most a tanárverés. Mi lesz a következő???

• Miért kellene elfogadni, megbarátkozni azzal, hogy az iskola utálatos, elszenvedni, átvészelni, megúszni való hely Magyarországon?
• Kinek jó az, hogy tömegével „állítjuk elő” iskoláinkban a szorongó, gátlásos, önbizalmát vesztett, kiszolgáltatott, bátortalan, beteges, önmaga, társai és környezete ellen forduló generációkat?

Nem lenne eredményesebb együtt, egymás tiszteletben tartásával, kölcsönös megegyezésekkel, a jóakarat, a szeretet és megbecsülés értékei alapján az erőket egyesítve dolgozni a közös célok megvalósításáért?

IGEN, VAN MÁSIK ÚT!

A TUDÁSTŐKE FELSZABADÍTÁSA, A SZERETET PEDAGÓGIÁJA