1986-tól Zsolnai József munkatársaként felvételt nyertem az Oktatáskutató Intézetbe, majd a Magyar Tudományos Akadémia Tudományos Minősítési Bizottsága által meghírdetett 3 éves ösztöndíjra. Kutatóhelynek az Országos Pedagógiai Intézetben Báthory Zoltán Értékelési Központját jelölték ki.

Ekkortájt a Pest Megyei Pedagógiai Intézetben dr. Miskolczi Károlyné szaktanácsadó támogatásával indult az első nagy létszámú tanfolyamunk, a megyei pedagógusok részére, amit évente 30-50 fővel újabbak követtek.

Az első tanfolyam végén Dévényiné Groszmuk Erzsébet (Solymár) vállalta, hogy bemutató órát tart az érdeklődő kollégáknak.

Erzsike kíváló pedagógusként azonnal ráérzett, hogyan tud egyensúlyt tartani a direkt írányítás, a csoportoknak és az egyes gyermekeknek nyújtott személyes segítség, a jókedv és a szigorúan megkövetelt teljesítmény között. Osztálya lett az egyik kísérleti csoportunk, amely mind a tanulmányi eredményekben, mind a szocializációs mutatókban kimagasló eredményeket ért el a hatásvizsgálat szerint.

Gránitz Miklós művészi képein jól megfigyelhető az akkoriban sehol nem látható osztálykép: az elmélyült tanulás komolysága és a vidám közösségi egymásra figyelés atmoszférája egyszerre. Groszmuk Erzsébet hamarosan elismert szaktanácsadója lett Pest megyében a módszernek, és igen sok pedagógusnak segített az elsajátításában.

Behovics Antalné igazgatónő jóvoltából osztályfőnökként és történelem tanárként elkísérhette tanulóit a felső tagozatba is. A HKT másfél éves részleges alkalmazásával (a tanórák kb. felét tanította D.G. Erzsike) olyan fejlettségi szintre jutottak a gyermekek, hogy ötödik osztályban, egy egész napon keresztül tudtak dolgozni, minimális pedagógusi irányítással.

Videó felvételen örökítettük meg, hogyan dolgozott az osztály kétszer két órában. A felvétel technikailag nem tökéletes, de így islátható, hogy a tanítási-tanulási folyamat irányítása - bele értve mind a kognitív mind a szocializációs funkciókat - ennél hatékonyabban, eredményesebben, "korszerűbben" aligha oldható meg. A meglehetőseneltérő képességű gyermekek minden perce maximális aktivitással tellik. Kiegyensúlyozottak, nyugodtak. Feszültség, agresszió nem látszik az arcokon, még ha időnként össze is zördülnek. Figyelnek egymásra, és (meg)értik egymást. A teljes személyiségükkel jelen vannak, és a felmerülő konfliktusokat képesek egymás között megoldani. A pedagógus folyamatokat épít fel, személyesen segít az elakadásoknál, de nem uralja "egyöntetűen" a diákok minden percét, figyelmet követelve magának, hanem irányít, szabályoz és értékel. Az itt látható órák menete (harminc év elteltével is) - a szokásos és megkerülhetetlen együttműködés fejlesztési szakaszt követően - bárhol sikeresen reprodukálható. (A 25 perces videó felvétel csak részleteket tartalmaz a folyamatból.)

Az első részben (két óra) a Honfoglalás témakört dolgozták föl, a második részben (két óra) az egész éves történelem tananyag összefoglalása kezdődött meg. Groszmuk Erzsike fölosztotta a tananyagot a 8 csoport számára oldalszám szerint. A csoportok 8-8 kérdést írtak össze az "kihúzott" részből, bemutatták a többieknek akik véleményezték e kérdéseket (14 perc). (A következő 2-3 órán a kérdések alapján folyik az óra, más-más csoportok készülnek föl és adnak választ rájuk.)

Ez évtől egyre többen kapcsolódtak be a képzési folyamatba (Andráshida, Budapest, Csemő, Dunaharaszti, Dunakeszi, Fót, Érd, Gödöllő, Gyömrő, Hajdúböszörmény, Kartal, Kerepes, Keszthely, Nagykovácsi, Ózd, Pécs, Pécs-Vasas, Rád, Szentendre, Szigetvár, Szolnok, Vác, Veszprém, Zalaegerszeg stb.)

Másik kísérleti osztályunkat Dunakeszin, Kollár Albin igazgató úr támogatásával, Kasza Józsefné tanította, aki szintén kíválóan megérezte a kooperatív tanulás hatalmas előnyeit. Slichoczkiné Szarka Irma Szentendréről csatlakozott a csoporthoz.

Mivel állami támogatásra alig és csak csak rapszódikusan számíthattunk, már a rendszerváltás előtt – szintén elsőként tartottunk önköltséges formában képzéseket (1986).

Az eredményekről sorban jelentek meg publikációink különböző szakmai folyóiratokban és különböző heti- és napilapokban. 

1987-89 között, egy longitudinális hatásvizsgálatot végeztünk (Dunakeszin és Solymáron, 2-2 kísérleti és kontroll osztályban), hogy tudományos apparátussal is igazolni tudjuk a jól megfigyelhető, látványos eredményeket. A tesztfelvételben és az eremények kiértékelésében matematikus, pszichológus és szociológus munkatársak voltak segítségünkre. (dr. Horváth-Szabó Katalin, Járó Katalin, Prof. Dr. Klein Sándor, Kovács Sándor Ferenc, Könyves Tóth Előd, dr. Magyar Judit, Mester Zsuzsa, Páldiné Janocha Mária, Dr. Sziklai László Péter, dr. Zám Mária). A kiértékeléshez csak 1993-ban kaptunk támogatást.

Később a Fővárosi Pedagógiai Intézetben, a Tanoda téri iskolában, majd a Humanisztikus Alapítványi Iskolában tartottunk képzéseket, tréningeket.

Alkalmazkodva a pedagógusok igényeihez, ezekben az években alakítottuk ki a minőségbiztosított továbbképzési rendszert, amely alkalmas volt azegyre nagyobb létszámú pedagógus kollégák felkészítésére és folyamatos fejlesztésére.

1987-ben a program miniszterhelyettesi elismerésben részesült, és kilátásba került országos hasznosítása. A szakértők megállapításai szerint értéke:

• A "korszerű, komplex hatásrendszerre építő, a tanítási-tanulási folyamat egészét befolyásolni képes metodika   
• a gyermekekre koncentráló, nevelésközpontú, tevékenységre építő tanulás-szervezés
• a currículumban való gondolkodás, tervezés"

Terjesztése jelentős mértékben jozzájárulhat a pedagógiai szabadság mielőbbi kiteljesedéséhez, tanulás hatékonyságának növeléséhez, a nevelési folyamat egészének gazdagításához. Gazsó Ferenc professzor - a nevelési rendszer fejlesztésének egyik legkíválóbb szakértője - és nagy formátumú államférfi munkatársaival már akkor tudták, hogy a nevelési rendszer fejlesztéséhez milyen eljárások és módszerek kidolgozására, terjesztésére volt (lett volna) szükség.  

• Az elsők között hoztunk létre az országban Alapítványt (Humanisztikus Iskola Alapítvány 1989).
• A HKT Program rövid idő alatt szerte az országban olyan népszerűvé vált hogy az állami iskolákon belül 'alapítványi osztályokat' tudtunk indítani. Ezek keretében a szülők támogatásával (!) vált lehetővé a program első tankönyv családjának, az országosan elfogadott kerettantervének kidolgozása valamint a pedagógusképzések fenntartása.

1989 tavaszán a Deutsche Akademischer Austauschdients (DAAD) jóvoltából lehetőségem nyílt több hónapot az akkori NSZK-ban tölteni. Célom az volt, hogy tájékozódjam a Gruppenarbeit (csoportmunka) tapasztalatairól, a német reformiskolákról, amit a szakirodalomból már előzetesen megismertem. Így meglátogattam Tübingenben Günter L. Huber, Hans Meyer professzor urakat, könyvtárakban kutattam, és látogatásokat szerveztem különböző hagyományos és reform iskolákban. Tapasztalataimból könyvet írtam és több szakmai folyóiratban publikáltam.

• Hagyományos és új módszerek az NSZK iskoláiban (A Tanító, 1990/1.) 
• Tanulni nem kell, szabad! (Belülről vezérelt, öntudatos gyerekek egy NSZK iskolában, A Tanító, 1990/02.)
• Nyíltság, elfogadás, bizalom - egy alternatív iskola Hannoverben (Juss, 1990/3)
• Az orsolyiták gimnáziumában - Bielefelden (UPSZ, 1992/7-8)
• Ember az iskolában (szabad és kötött nevelés a német demokráciában, 1990, kézirat). 

Németországi tanulmányutamat követően az MTA TMB akkori titkára, későbbi Köztársasági Elnök, Mádl Ferenc akadémikus úr munkámat külön díjban részesítette, és Kelemen Elemér miniszterhelyettes úr egy önálló munkacsoport felállítását kezdeményezte - átmenetileg - Zsolnai József professzor törökbálinti kísérleti iskolájában, azzal a kéréssel, hogy egy év elteltével az innováció végleges elhelyezésére kerüljön sor.

A rendszerváltás sajnálatos módon felborította az addig igéretesen alakuló-fejlődő folyamatokat. Zsolnai József professzor a Közoktatási Intézet vezetője lett - mi távozni kényszerültünk a törökbálinti iskolából. Az elhelyezési, megoldási és támogatás igéretek közben elpárologtak.

A program már akkor felkeltette mind a kutatók, mind a média érdeklődést, és rendszeresen megjelentünk az országos napilapokban, a tévé és rádió műsorokban.

A program folyamatosan növekvő népszerűségére alapozva - alapítványt hozzunk létre, és kezdtünk saját lábra állni.

A IV.kerületben találtunk egy erősen fogyatkozó létszámú iskolát (Tanoda tér), ahol az igazgatónő - számítva a gyermeklétszám növekedésére és a minisztériumi támogatásra - helyet adott több pedagógusunknak, és lehetőség mutatkozott a végleges elhelyezkedésre. 

Az államtitkárok félévente cserélődtek. A minisztérium általt ígért költségtérítést nem kaptuk meg. Honti Mária államtitkár asszonynak átadtunk 1442 kérelmező aláírást (pedagógusok, szülők, iskola igazgatók) a munkacsoport életben tartásáért, mire azt a választ kaptuk, hogy"ez nem számít". Miközben egyre növekedett a szülői érdeklődés, és programot követő pedagógusok létszáma, ismét állás nélkül maradtam.

Fél év kilincselés és lobbizás után végül Kálmán Attila államtitkár helyettes közbenjárására Zsolnai József professzor felvett az Oktatáskutató Intézetbe.

Az addig kiürülőnek mutatkozó Tanoda téri iskolába (Korábban Április 4. tér), bemutatóink nyomán népes szülői gárda jelentkezett és egyszerre két osztály megtelt elsősökkel. Az új igazgatói megbízást azonban egy olyan személy kapta, aki nem támogatta a programot, így csoportunk helyzete ellehetetlenült.